Menü
Bottas jövőre is a Mercedesnél versenyez

Közzétéve: 2019. 08. 29. 13:53 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

A Forma-1 világbajnoki címvédő csapata, a Mercedes bejelentetése szerint a finn Valtteri Bottas jövőre is az istálló versenyzője lesz. Bottas remekül kezdte az idei évet, két futamot is nyert, az utóbbi versenyeken azonban gyengébben teljesített, és több sajtóhír is megjelent arról, hogy nem biztos a helye a németeknél. Toto Wolff csapatfőnök augusztus elején, a Magyar Nagydíjat követően úgy nyilatkozott, még nem döntettek, de biztos, hogy Bottas vagy a jelenlegi tesztpilóta Esteban Ocon lesz Lewis Hamilton párja 2020-ban. Csütörtökön aztán a hétvégi Belga Nagydíj helyszínén a csapat jelezte, hogy a finn megtarthatja helyét, így a 2020-as lesz a negyedik idénye a Mercedesnél. Bottas jelenleg második az egyéni pontversenyben, ám hátránya óriási, 62 pontos a címvédő, ötszörös vb-győztes csapattársával szemben.

   
Online adás
Üzenj nekünk!