Menü
Családi nap a First Fielden

Közzétéve: 2019. 09. 04. 15:23 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Kedvencekkel találkozni, együtt sportolni, ügyességi és számítógépes játékokban részt venni, színpadi műsorokon szórakozni is lesz lehetőség szombaton a Takarodó úton, ahol családi sportnapot rendez a székesfehérvári bajnok amerikai futball-csapat. Reggel 9 órától várják az érdeklődőket, akik szemlélőként és az események aktív résztvevőiként is találhatnak maguknak programot. A színpadon koncertek, cheerleaders show, közös jóga és torna várja a látogatókat. Természetesen találkozhatnak a szurkolók a kedvencekkel is, mi több, együtt végezhetnek velük bemelegítést. A 14 óráig tartó esemény minden órájában várják fizikai kihívások, versenyek, erőpróbák azokat, akik testközelből ismerkednének meg az amerikai focival. Bemutató edzés, fizikai állapotfelmérés is szerepel a programban.

A legkisebbek zászlókat, bábokat készíthetnek, lesz lovagi játszóház, foglalkoztató sátor gyerekeknek. A konzol sarokban a virtuális világ legújabb kihívásai várják a számítógépes játékokban is otthonosan mozgókat. Aki pedig az igazi mozgást szereti, többek között 40 yardos futásban, távolba dobásban, kapura rúgásban, akadályfutásban mutathatja meg, hogy megállná a helyét a focipályán!

Mivel a sport az egészséges életmód része, ennek propagálása is fontos feladata egy klubnak. Ennek jegyében az Enthroners családi napján ingyenes szűrővizsgálatok (többek között EKG, melanóma-szűrés, cukorbetegség rizikókérdőív, dietetikai tanácsadás, InBody mérés) és véradási lehetőség is lesz a résztvevőknek.

   
Online adás
Üzenj nekünk!