Menü
Adj esélyt az éveidnek - fehérvári programok az Alzheimer-világnapon

Közzétéve: 2019. 09. 12. 13:34 - Frissítve: 2019. 09. 12. 13:37 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Magyarországon közel 250 ezer ember él demenciával és az érintettek száma a hozzátartozókkal együtt meghaladja az egymillió főt is. Szeptember 21-én az Alzheimer-világnapon "Adj esélyt az éveidnek" mottóval szerveznek egész napos programot a Belvárosban, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer-kór és más demenciák terjedésének veszélyére. A katolikus egyház küldetése a szolgálat és az, hogy odaálljon az emberek mellé az egyes élethelyzetekben – mondta Spányi Antal megyéspüspök. Az, hogy igazán érzékenyíteni tudjuk a társadalmat még sokat kell tennünk és reméljük, hogy ez a program áttörést hozhat. Mint mondta támogatni és segíteni kell azt a közösséget, mely küszködik ezzel a bajjal. Természetes, hogy igent mond Fehérvár a kezdeményezésre – hangsúlyozta Cser-Palkovics András Fehérvár polgármestere. Negyedmillió emberről beszélünk országos szinten, de a családdal együtt a társadalom tíz százaléka érintett. Arról is beszélt, hogy az állam, az önkormányzatok és a civilek összefogásával tudunk csak segíteni.

   
Online adás
Üzenj nekünk!