Menü
Ünnepséggel indult a XX. Doni Emlékmenet

Közzétéve: 2020. 01. 17. 05:27 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Közös imádsággal, emlékező beszédekkel és gyertyagyújtással kezdődött a XX. Doni Emlékmenet csütörtökön este Székesfehérváron. A Szent Imre-templomban emlékmisét celebrált Spányi Antal megyés püspök, majd a Városház téren, a II. világháború áldozatainak emléket állító Harang-emlékmű előtt emlékező beszédek hangzottak el. Az emlékmise keretében tartott előadásában dr. Töll László ezredes, hadtörténész arra a kérdésre kereste a választ, vajon az utódok ma hogyan tekintsenek a Don-kanyarban harcolt katonákra: áldozatok vagy hősök voltak? Mint mondta, a magyar hadtörténelem több mint ezer éves múltjára visszatekintve láthatjuk, hogy számtalan gyönyörű győzelmet arattunk, voltak keserű bukásaink és elkeseredett talpra állásaink. Az emlékmisén Spányi Antal jelentősnek nevezte, hogy az emlékmenet szervezői nemcsak szóban, hanem jellemformáló tettekkel is őrzik az elődök hősies helytállását. Az ünnepség az emlékmisét követően a Városház téri Harang-emlékműnél folytatódott, ahol Sáfár Albert dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök támogató helyettese beszédében méltatta a Doni Emlékmenet elindítását. Ez a város történelmi szerepét nem élhette volna meg a múltban és a jelenben sem úgy, hogy ne kapcsolódtak volna hozzá katonák, katonacsaládok. Egy ilyen városnak éppen ezért nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is az emlékezés, hangsúlyozta köszöntőjében dr. Cser-Palkovics András polgármester..

   
Online adás
Üzenj nekünk!