
Közzétéve: 2023. 03. 29. 16:14
Újabb anyagi támogatással segítik az Alba Innovár munkáját
A Howmet Alapítvány idén is támogatja az Alba Innovár munkáját. Szerdán délután a Howmet Alapítvány 50.000 dollár értékű, mintegy 20 millió forintos támogatást adott át az Alba Innovárt működtető Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványnak. A támogatást az eszközfejlesztésen túl a korábban elindított pedagógus program folytatására, nyári táborokra, valamint workshopokra szeretnék fordítani. A fehérvári székhelyű nagyvállalat vezetősége nem csak az Alba Innovár tevékenységét, de az okostanterem programot is támogatja. A jövőben az a szándékuk, hogy több intézményben is létrehozhassanak hasonló tantermet. Cser-Palkovics András polgármester is üdvözölte a felajánlást. Véleménye szerint fontos a diákok felkészítés a digitális világra, az Alba Innovár munkája pedig - megelőzve a korát - erről szól. Az élményközpont tevékenysége országos szinten is egyedülálló, az Innovár létrehozása azonban nem jött volna létre a város gazdasági szereplőinek támogatása nélkül - hangsúlyozta a városvezető. A sajtótájékoztatón az Alba Innovár vezetője részletesen is beszámolt éves munkájáról.