Menü
A magyar informatikai vezetők bíznak legkevésbé a rendszereikben egy régiós felmérés szerint

Közzétéve: 2016. 08. 28. 08:12 - Frissítve: 2016. 08. 28. 08:44 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

A magyar informatikai vezetők bíznak a legkevésbé a rendszereikben, mindössze 3 százalékuk tartja kiemelkedően biztonságosnak hálózatát az Intel megbízásából végzett régiós felmérés szerint, amelyből az is kiderül, hogy a cseheknek viszont a 14 százaléka mondta azt, hogy extra erős a hálózatuk. Az Ipsos piackutató cég által a 150-nél több munkatársat foglalkoztató magyar, román, cseh és lengyel nagyvállalatoknál végzett kutatás szerint leginkább a csehek bíznak rendszereikben, az ottani IT-vezetők 14 százaléka tartja extra erősnek a biztonságot, míg a románok 12 százaléka, a lengyeleknek pedig 6 százaléka vélekedik hasonlóképpen. A kutatás során fény derült arra is, hogy a magyar vállalkozások 80 százalékánál kizárólag jelszót kérnek a számítógépek a vállalati hálózatra való belépéskor, pedig sok külföldi cégnél az egyszerű jelszó mellett egyéb hitelesítési megoldással, például biometrikus azonosítással vagy smart carddal növelik a biztonságot. Összehasonlításból kiderült, hogy a román cégek 46 százalékánál, a csehek 54 százalékánál, a lengyelek 63 százalékánál elégednek meg ilyen alacsony szintű védelemmel. Szakértők szerint a csak jelszóval történő hitelesítési eljárás ma már nem eléggé biztonságos.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink