Menü
Hat általános iskola csapatai mérték össze tudásukat

Közzétéve: 2016. 09. 24. 11:58 - Frissítve: 2016. 09. 24. 12:31 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

– Ismét a focié, a sporté, az egészséges életmódé, valamint a tartalmas kikapcsolódásé volt a főszerep a Lehel utca mögötti sportpályán – szombaton már hatodik alkalommal rendezték meg az Aszalvölgyi Focikupát. A sportos eseményen hat székesfehérvári általános iskola 5. évfolyamos diákjai küzdöttek meg a legjobb helyezésért. De nemcsak a foci miatt volt érdemes kilátogatni a közkedvelt rendezvényre, hiszen többek között családi programokkal, változatos mozgásformákkal és ingyenes szűrővizsgálatokkal is várták a kilátogatókat. A Lehel utca mögötti sportpályára várták a gyerekeket, valamint az őket kísérő családtagokat szombaton délelőtt. Hat székesfehérvári általános iskola 5. osztályos válogatottjai kaptak meghívót az idei Aszalvölgyi Focikupára, amely a kísérőknek, szülőknek, barátoknak is változatos programot kínált. Az idei esztendőben a Vasvári Pál, a Zentai Úti, a Felsővárosi, a Széna Téri, a Kossuth Lajos és a Bory Jenő Általános Iskola növendékei mérték össze tudásukat kétszer 10 perces találkozókon. A hat együttest két darab hármas csoportba osztották, ahol a felek körmérkőzéseket játszottak egymás ellen. A csoportküzdelmek után a helyosztókon dőlt el a végeredmény, az első helyezett gárda elhódította a vándorserleget. A VI. Aszalvölgyi Focikupa hivatalos megnyitóján Deák Lajosné önkormányzati képviselő köszöntötte a megjelenteket. Beszédében köszönetét fejezte ki a testnevelő tanároknak, hogy ebben az esztendőben is felkészítették a gyerekeket a szombati tornára. reményét fejezte ki, hogy a következő esztendőben már az Aszalvölgyi Sportcentrumban rendezhetik meg a sportos családi programot. A fejlesztés eredményeképp futópályák, gyermekjátszótér, fitneszpark és rehabilitációs sportszerek, valamint biztonságos környezet szolgálja majd a mozogni vágyók igényét az Aszalvölgyben

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink