Menü
Feljelentést tesz a Párbeszéd a Bocskai úti fák kivágása miatt

Közzétéve: 2016. 12. 03. 11:45 - Ficsóri Erika, Vörösmarty Rádió

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a Párbeszéd, az ellenzéki párt ugyanis törvénytelennek tartja a Bocskai úti fák kivágását, mivel Tarlós István főpolgármester nem tájékoztatta a lakókat. Barabás Richárd, a párt önkormányzati képviselője szombati sajtótájékoztatóját követően az MTI-nek telefonon azt mondta, a közgyűlésben írásbeli kérdéssel fordultak a főpolgármesterhez, hogy miért nem tájékoztatták a lakosokat, amelyre azt a választ kapták Tarlós Istvántól, hogy két hónappal korábban megtörtént a tájékoztatás egy honlap frissítésével. A Párbeszéd politikusa szerint viszont a júliusi honlap frissítéssel - amelyben a Bocskai út felújításáról valóban közölnek információkat - a fák eltávolításáról nem esik szó, ezért a főpolgármester nem tette meg kötelességét, így a fák kivágása törvényellenes volt. Barabás Richárd szerint ezzel megvalósult a közigazgatási jogkörben okozott kár, valamint a szándékos környezetkárosítás, ezért feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink