Menü
Véradó Ünnepséget tartottak a Hotel Magyar Királyban

Közzétéve: 2016. 12. 08. 18:16 - Palkó Zsuzsanna, Vörösmarty Rádió

A véradókat ünnepelte a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete. A Hotel Magyar Királyban tartott hagyományos Véradó Ünnepség a november 27-i Véradók Napjához kapcsolódott, melynek keretében a véradás fontosságára hívják fel a társadalom figyelmét. Az ünnepség keretében több mint kétszáz rendszeres véradót is köszöntöttek. Dr. Fábián Károly, a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei elnöke hangsúlyozta: a vér olyan stratégiai készlet, mely nélkül elképzelhetetlen lenne az egészségügy. Mint mondta, a csütörtöki ünnepség keretében azoknak a segítségét szerették volna megköszönni, akik ingyen és önként adnak vért, mellyel rengeteg ember életét menthetik meg. A Véradó Ünnepségen megjelent Östör Annamária, Székesfehérvár egészségügyi és sporttanácsnoka is. Örömét fejezte ki, hogy rengeteg olyan jó szándékú ember található a megyében, aki önzetlenül és önként teljesíti ezt a nemes szolgálatot. Mint mondta, a véradásra az év minden időszakában hatalmas szükség van, éppen ezért nagyon fontosnak tartja, hogy minél több embernek felhívják a figyelmét a véradó akciókra.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink