Menü
Több civil szervezet bírálta Magyarországot az EP szakbizottságának meghallgatásán

Közzétéve: 2017. 02. 27. 17:56 - Frissítve: 2017. 02. 27. 18:07 - Heiter Dávid Tamás, Vörösmarty Rádió

Több civil szervezet képviselője bírálta Magyarországot az alapvető jogok korlátozása miatt az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) hétfői ülésén, amelynek a magyar jogállamiság helyzete volt az egyik témája. Volt olyan szervezet ugyanakkor, amely egyetértett több kormányzati intézkedéssel. A Trócsányi László igazságügyi miniszter részvételével zajló meghallgatáson az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Magyar Helsinki Bizottság képviselője is komoly bírálatokat fogalmazott meg a kormánnyal szemben. Kapronczay Stefánia, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója egyebek mellett azt sérelmezte, hogy "nagyon kevés függetlennek tekinthető médium maradt Magyarországon (...), az utóbbi időben számos médiacég a kormányhoz szorosan kapcsolódó üzletemberek kezébe került".Gárdos Tódor, az Amnesty International kutatója az emberi jogok biztosításának csorbulásáról, a demokratikus viták hiányáról, illetve "a civil szervezetek zaklatásáról és megfélemlítéséről" beszélt. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarországon működik a demokrácia, a hatalmi ágak elválasztásának elve. Azt is kiemelte, hogy Nyugat-Európa megszokta a liberális médiatúlsúlyt, ez most változik, kiegyenlítődnek a viszonyok.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink