Menü
ÚT 2017-19 - 1,5 milliárdos út-, járda- és parkoló-felújítási programot indított a Városgondnokság

Közzétéve: 2017. 04. 26. 18:19 - Frissítve: 2017. 04. 26. 18:28 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

ÚT 2017-19 néven saját út-, járda- és parkoló-felújítási programot indított a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. Az 1,5 milliárd forint összértékű projektet a Rákóczi út 6. szám alatti társasháznál mutatták be, melynek környékén a mai munkaterület-átadással megkezdődött a parkolók felújítása. Az önkormányzati finanszírozású projekt keretében 2017-ben 660 millió forint értékű munkát végeznek el 79 helyszínen, a beruházások minden városrészt érintenek – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. Hozzátette, hogy tervezik a projekt későbbi folytatását is, annak keretösszege a város mindenkori gazdasági helyzetének megfelelően növelhető. A program lehetővé teszi, mintegy megalapozza, hogy a következő három évben megépülhessen az 1000 új parkolóhely Székesfehérvár szűken vett Belvárosának környékén. Az ÚT 2017-19 Programban döntően a kisebb lakó- és gyűjtőutak, járdák és parkolók, parkok, terek szerepelnek. Olyan területekre jut kapacitás, melyeket a nagy városi programok nem tartalmaznak – hangsúlyozta Bozai István városgondnok. Fekete Zoltán, a kivitelező ÚTÉPPARK Útépítő és Mélyépítő Kft. vállalkozásvezető mérnöke arról tájékoztatott, hogy holnap elkezdődik a felújítás. A munkálatok körülbelül egy hónapig tartanak, hétköznapokon 7.00 és 16.30 között dolgoznak majd, hétvégére nem terveznek munkavégzést.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink