Menü
Együttműködés, robotika és gyártásautomatizálás - Ipar nap az Óbudai egyetemen

Közzétéve: 2018. 05. 24. 05:21 - Frissítve: 2018. 05. 24. 05:31 - Romhányi Anikó, Vörösmarty Rádió

Ipari Napot tartottak az Óbudai egyetemen. Itt írta alá az Alba Regia Műszaki Kar és az Arconic-Köfém a stratégiai partnerségi megállapodását. A szakmai napon elsősorban az ipar 4.0-hoz kapcsolódó olyan témák kerültek szóba, mint a robotika vagy a gyártásautomatizálás. Nádai László kutatási és nemzetközi rektorhelyettes közölte, a helyi gazdaság, az önkormányzat és az egyetem közötti kapcsolat példaértékű, nemcsak magyar, hanem európai viszonylatban is. Idén 10-12 százalékkal nőtt az Alba Regia Műszaki Karára jelentkező hallgatók száma, ami azt is mutatja, hogy az összefogás által egyre több fiatalt vonz a város felsőoktatása – hangsúlyozta Cser-Palkovics András polgármester. Székesfehérvár felsőoktatására a jövőben is szívesen fizetünk adót - jegyezte meg Horváth Tamás, az Arconic-Köfém Kft. vezérigazgató-helyettese. Elmondta, komoly fejlesztésekbe kezdtek Fehérváron, amire a finanszírozás rendelkezésre áll, de jóval több mint kétszáz szakemberre van szüksége a vállalatnak, akik képzésében nagyon fontos az egyetem. Kiemelte, hogy az egyetem új robotika laboratóriuma nemcsak a diákok oktatását fogja segíteni, hanem a jelenlegi szakemberek továbbképzésére is szolgál majd.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink