Menü
A Koraszülött gyermekekre hívta fel a figyelmet a Szent György Kórház

Közzétéve: 2018. 11. 16. 18:54 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió

A Koraszülött osztályon ápolt gyermekekre hívta fel a figyelmet a Szent György Kórház. Az intézményben jelenleg is 13 kisbabát ápolnak. 2500 és 2800 között van a születések száma évente a Szent György Kórházban, a kisbabák közül átlagban minden 9., vagy 10. korábban érkezik. Östör Annamária egészségügyi és sporttanácsnok elmondta, Székesfehérvár Önkormányzatának kiemelt célja, hogy segítséget nyújtson a gyermeket vállaló szülőknek. Dr. Szabó Hajnalkaosztályvezető főorvos elmondta, az idő előtt született apróságok éretlenebbek, speciális ellátást igényelnek. Ezért fontos, hogy olyan centrumban legyenek elhelyezve, ahol 24 órás megfigyelést tudnak nekik biztosítani. A szakorvosiellátás mellett nagyon fontos a család jelenléte, és az önkéntesek, akik heti rendszerességgel járnak be énekelni. A koraszülöttek világnapja alkalmából megtartott ünnepség programjai között a Kanga-klub flashmobja, lufi hajtogatás, közös éneklés és játék is szerepelt. Fellépett Kindl Lotti, a most harmadik osztályos kisdiák, aki a koraszülött osztályon töltötte élete első napjait, valamint Lala bohócdoktor, Horvát Irma és Végvári-Köves Melinda is.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink