Menü
Elkészült a Zsolt utca felső szakaszának útfelújítása

Közzétéve: 2019. 06. 12. 10:04 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió

Mintegy 45 millió forintos beruházással újították fel a Zsolt utca felső részét a Kadocsa utcától egészen a Karinthy térig. A Zsolt és a Géza utca csomópontjában pedig egy új gyalogos átkelőhelyet is kialakítottak közvilágítással, illetve a Papagáj telep melletti járdát is felújították. A beruházás a Városgondnokság ÚT 2017-19. programjának keretében valósult meg, a kivitelezést pedig a közbeszerzésen nyertes Orinoco ’2002 Kft. végezte A munkaterületet április 18-án adták át és nem egészen két hónap alatt készült el az útfelújítás. Deák Lajosné, a városrész önkormányzati képviselője elmondta, hogy nagyon fontos volt a gyalogos átkelőhely építése, hiszen a buszmegállóból számos gyermek és idős közlekedik a Papagáj telep felé. Mint mondta többször hívták az utcában lakók, hogy a kivitelező nagyon konstruktívan állt a kisebb egyedi kérések felé. A szegélyépítés és szegélykorrekci mellett, az akna fedlapok cseréje és szintre emelése is megtörtént. Mintegy 3200 négyzetméteren készült új aszfalt útburkolat, 336 méter hosszan újították fel a szegélyeket, 15 víznyelő rácsot cseréltek és 17 aknafedlapot emeltek szintbe.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink