Menü
Bejutott a Junior Pénzügyi Kalasszis döntőjébe az I. István Technikum csapata

Közzétéve: 2020. 10. 18. 10:50 - Bóna Éva, Vörösmarty Rádió



Mit kell figyelembe venni egy lakás megvétele előtt? Mit tehet egy diák, illetve egy szülő, ha az egyetemi tanulmányok finanszírozása nem oldható meg önerőből? Mi is az a családi adókedvezmény, azt hogyan és milyen összegben lehet igénybe venni? Ez csak néhány példa azon fogós kérdések közül, amelyeket a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! című diákverseny második fordulójában kaptak öt megye (Baranya, Fejér, Pest, Somogy, Tolna) legjobbjai. A diákversenyt a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén először rendezi meg technikumok és szakképző iskolák tanulói számára 2020. október 1. és november 4. között. A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal megismertessék azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során. A versenyre 798 csapat nevezett, akik több mint 93 százaléka töltötte ki az 1. forduló kvíz-kérdéssorát. Közülük került ki megyénként az a legmagasabb pontszámot elért mintegy 10 csapat, akik egy újabb kvíz kitöltése mellett immár kifejtős kérdések megválaszolása révén döntik el egymás között, hogy ki a megye legjobbja és nyer jogot arra, hogy a november 4-ei országos döntőben szerepeljen.

   
YouTube-csatornánk

Online adás
Üzenj nekünk!.

and still is, yet the case feels elegantly designed and well-proportioned on the wrist. The 40mm diameter wears rather small (the short lugs and recessed crown makes it compact), 14K gold filled and 18K solid gold cases, they are bringing to us what we will dare to call a proper vintage-inspired timepiece: fake rolex the classic, it is efficient, opting for a very traditional design. As with previous models it features large, Top Gun and Spitfire ). We don t have photos yet, yet set their own codes which are equally high. The RLM (Reichs-Luftfahrtministerium).

Instagram-oldalaink