
Közzétéve: 2021. 12. 14. 11:43 - Szöllősi Attila, Vörösmarty Rádió
A legnagyobb mértékben két városi közszolgáltatót érintenek az elmúlt hónapokban elszabadult energiaárak – írja közösségi oldalán Cser-Palkovics András. A polgármester részletes tájékoztatást adott a Széphő és a Fejérvíz helyzetéről, és megerősítette: a közszolgáltatások működése, színvonala stabil és biztosított, és így lesz ez 2022-ben is. Ennek a helyzetnek a fenntartása azonban jelentős költségtöbblettel jár a közszolgáltatók számára, ezért is tett javaslatot a fehérvári városvezető arra, hogy a rezsicsökkentés terjedjen ki az önkormányzati tulajdonban lévő cégekre is. Az elektromos áram jövőre kb. 98 millió forinttal fog többe kerülni a SZÉPHŐ-nek, mint idén, a gáz pedig 600 millió forinttal. A Fejérvíz is közbeszerzéssel vásárolja az áramot, volt is nyertes cég, ám végül közölte, hogy mégsem “áll módjában” az általa eredetileg adott áron szállítani az áramot. Ezért új közbeszerzést írt ki a Fejérvíz. A nyertes cég azonban megkéri az árát: míg 2021-ben 855 millióba került a Fejérvíznek az áram, 2022-ben több mint kétszer ennyibe, 1 milliárd 930 millió forintba lesz. Cser-Palkovics András úgy véli az energiapiac kiszámíthatatlan lett, ennek hatására pedig egy-két szolgáltató szinte vadnyugati módszereket kezdett alkalmazni.
-
10:37 2021.12.14 Vörösmarty Mihály romantikája - Bakonyi István új könyve bemutatója -
10:35 2021.12.14 Csütörtökön mutatják be a Paraba történetét elmesélő könyvet -
10:35 2021.12.14 Magyar Kórusok Napja 2021 -
09:13 2021.12.14 Elérhető már a Depónia 2022-es fehérvári hulladékszállítási naptára -
09:02 2021.12.14 Luca-napi köszöntő -
07:13 2021.12.14 Zárva tartanak ma délután a Szent István Király Múzeum kiállítóhelyei